Nyári napközis tábáraink rendhagyó módon is 2020

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Idén sem szeretnénk, hogy a nyár tábor nélkül teljen el, azonban alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez. Ottalvós tábort idén nem szervezünk, DE kínálunk Önöknek 4 féle tematikus napközis tábort és ezen a nyáron először nem csak Budapesten, hanem több városban is! Reméljük, kínálatunk elnyeri tetszésüket! Válasszon tematikát:

Közzétéve:
Uncategorized kategóriába sorolva

Robotokkal a Holdra!

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával, a Giving Hungary Alapítvány és az Abacusan Stúdió együttműködésében valósult meg 2019 nyári tehetséggondozó táborunk. Táborunk célja az volt, hogy a résztvevő, robotika, programozás iránt érdeklődő gyerekek számára olyan, tartalmas, szellemi kihívásokkal teli nyári tehetséggondozó- és élményprogramot kínáljunk, amely fejleszti erős oldalukat, kreativitásukat, szintetizáló készségüket, interperszonális készségeiket – ugyanakkor a… Robotokkal a Holdra! olvasásának folytatása

RIDE – Atipikus és tipikus gyermekek robotika oktatással segített inkluzív fejlesztése

Mi az a RIDE projekt? Atipikus és tipikus gyermekek robotika oktatással segített inkluzív fejlesztése Az Erasmus+ program (2019-1-HU01-KA201-061275) támogatásával megkezdtük az ArTeC robotok használatával kapcsolatos tananyagfejlesztési projektet, 4 ország 7 szervezetének bevonásával. E program keretében célokat tűzöttünk ki egy modulmátrix kifejlesztésére és tesztelésére, amely a robotika segítségével elősegíti a 8-14 éves korosztály fejlődését inkluzív csoportokban.… RIDE – Atipikus és tipikus gyermekek robotika oktatással segített inkluzív fejlesztése olvasásának folytatása

Tananyagfejlesztés nemzetközi összefogásban

Tananyagfejlesztés nemzetközi összefogásban Szakmai csapatunk régi álma válik valóra a következő 3 évben. Az Abacusan Stúdió koordinálásában és szakmai irányításával az ArTeC robotok használatához kapcsolódó tananyagfejlesztésbe fogunk 4 ország 7 szervezetének együttműködésével, az Erasmus+ program támogatásával. A program címe: RIDE – Robotics for the Inclusive Development of Atypical and Typical Children (2019-1-HU01-KA201-061275) A program keretében… Tananyagfejlesztés nemzetközi összefogásban olvasásának folytatása

Learning materials development in cooperation

Learning materials development in cooperation Our professional team’s dream comes true in the following 3 years. Under The Abacusan Studio’s coordination and under the professional direction of the project, we going to start an ArTeC robots usage-related learning materials development with 4 country’s 7 organization cooperation by the support of  Erasmus+ programme. The name of… Learning materials development in cooperation olvasásának folytatása

Lányok a STEM-ben 2018/19

Lányok számára szervezett szemléletformáló, természettudományos pályaorientációt segítő, a STEM területén sikeres szerepmodelleket bemutató foglalkozás sorozatot partnerünk, a Alapítvány. A program résztvevői projekteken és személyiségfejlesztő tréningeken keresztül kerültek közelebb az érintett területekhez és vérteződtek fel az érvényesüléshez szükséges készségekkel. A projektek között volt robotika, bionika és ipari problémát modellező, a személyiségfejlesztés során tehetség diagnosztika, prezentációs készség… Lányok a STEM-ben 2018/19 olvasásának folytatása

Közzétéve:
Pályázat kategóriába sorolva