Robotika tehetséggondozás és pályaorientáció a Weöres Sándor Gimnáziumban az Abacusan Stúdió közreműködésével a Nemzeti Tehetség Program támogatásával

Az Abacusan Stúdió patneriskolai programjának keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával (NTP-MTTD-15-0086) megvalósult program a robotika és a programozás alapjaiba vezette be az iskola érdeklődő tanulóit. A programba első sorban az Weöres Sándor Gimnázium matematika-informatika emelt óraszámú képzésében részt vevő tanulóit vontuk be, de egyéni érdeklődés alapján más osztályokba járó diákok is csatlakoztak. A foglalkozásokon használt ArTeC… Robotika tehetséggondozás és pályaorientáció a Weöres Sándor Gimnáziumban az Abacusan Stúdió közreműködésével a Nemzeti Tehetség Program támogatásával olvasásának folytatása

A 4 korszak technikája döntő

Kedves versenyző diákok, felkészítő tanárok! Gratulálunk a verseny levelezős feladatlapjainak szép megoldásaihoz! Eddigi teljesítményetek alapján bejutottatok a döntőbe, amelyet 2016. június 7-én 10h-tól 14h-ig tartunk. A portyázós, kincskeresős versenydöntő helyszíne a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma, illetve a Budai Vár területe.

Bábel – a 4 korszak döntő

A 4 korszak viadala döntő

A 4 korszak talányai döntő

Kedves versenyző diákok, felkészítő tanárok! Gratulálunk a verseny levelezős feladatlapjainak szép megoldásaihoz! Eddigi teljesítményetek alapján bejutottatok a döntőbe, amelyet 2016. június 8-án 10h-tól 14h-ig tartunk. A portyázós, kincskeresős versenydöntő helyszíne a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma, illetve a Budai Vár területe.