A 2014/15. tanévben ismét megrendeztük hagyományos komplex levelezős versenyünket – ezúttal a 4 égtáj és Fény Nemzetközi Éve kezdeményezéshez kapcsolódóan az Észak, Dél, Kelet és Nyugat, valamint a fény jegyében.
Az egyes fordulók során a versenyzők a 4 égtájat járták be, megismerve földrajzukat, történelmüket, kultúrájukat, híres embereiket, nevezetességeiket – és fényeiket, s ezúttal sem maradt el a verseny társadalmi, közösségi felelősségvállalást támogató eleme.
A feladatok komoly kutató munkát, csapatmunkát, munkamegosztást igényeltek: a rejtvényes, összetett feladatok az ismeretek, tudományágak széles körét ölelték fel: matematikai, irodalmi, természettudományos, művészeti, történelmi feladatokkal járták körül a 4 égtáj környezeti, kulturális, történelmi örökségét, érdekességeit.
[foldergallery folder=”wp-content/uploads/gallery/201415/4egtaj/donto/felsor” title=”Feladatok”]
A feladatsorok eredményes megoldásához fantáziára, kreativitásra is szükség volt, az egyes égtájakhoz köthető makett-, álarc-, dekoráció készítési feladatokat ötletesen, színvonalasan oldották meg a csapatok.
[foldergallery folder=”wp-content/uploads/gallery/201415/4egtaj/donto/kreativ” title=”Kreatív”]
A levelezős feladatsorokat követően, a legjobbakat a döntőn játékos, sportos kihívások várták. A csapatok még egyszer bebarangolták a 4 égtájat: gömbi matematikai feladatokkal körbejárták Földünket, Északon korcsolyáztak, Délen vizet hordtak a sivatagban, piramisok résein át vizsgálták a fény útját, és a gyümölcsök kémiáját vizsgálták, Keleten tangram rejtvények és árnybáb készítés várta őket, Nyugaton kastélyparkba és tükörlabirintusba látogattak.
[foldergallery folder=”wp-content/uploads/gallery/201415/4egtaj/donto/donto” title=”Döntő”]
A versenyhez tartozó, különdíjjal jutalmazott közösségi munka lehetőségét ezúttal a csapatoknak településük 4 égtáján kellett keresniük.
[foldergallery folder=”wp-content/uploads/gallery/201415/4egtaj/donto/kozos” title=”Közösségi”]
Gratulálunk valamennyi csapatnak és felkészítő tanáraiknak az eredményes versenyzéshez!
Díjak, partnerek, támogatók
A verseny döntőjének résztvevői emléklapot és ismeretterjesztő könyveket kaptak, a helyezettek kedvezményes táborozási lehetőséget nyertek a 2015. évi Abacusan tehetségtáborokba.
Évek óta sikeresen dolgozunk együtt a tehetséggondozásban a Tikkun Olám Alapítvánnyal, a Giving Hungary Alapítvánnyal és a Fortune Magyarország Kft-vel.
A verseny előkészítésében számos szakember, szervezet, intézmény volt partnerünk. A döntőben szereplő gömbi geometria állomás biztosítását köszönjük az Élményműhelynek és Lénárt István tanár úrnak. A verseny döntőjéhez tökéletes, a 4 égtájat megidéző helyszínt, és kedves, talpraesett diáksegítőket biztosított a Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Gimnázium.
Nagy örömünkre versenyünk megszervezését a Nemzeti Tehetség Program , az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet támogatta az NTP-TV-14-A-0123 pályázati projekt keretében.