Robotika szakkör az Óbudai Gimnáziumban

Szeptemberben indult a robotika szakkör az Abacusan Stúdió partnerségében az Óbudai Gimnáziumban Komlósi József és Ruszkainé Fodor Éva informatika tanárok vezetésével, 14 lelkes diákkal. A működéshez szükséges anyagi forrásokat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, Nemzeti Tehetség program pályázatán nyerte az iskola.

 

A pályázati projekt megvalósítása az iskola három pedagógusának felkészítő tréningjével kezdődött az Abacusan Stúdiónál, ahol a szakkörök vezetéséhez szükséges robotikai és módszertani ismeretekkel, a javasolt tematikával,  a robotika tanításához kapcsolódó fejlesztési területekkel ismerkedtek.

IMG_20171123_154935 IMG_20171123_171027

Novemberben a szakkörös tanulók Szegedre kirándultak, ahol megtekintették az Informatika Történeti Kiállítást, valamint betekintést nyertek a lézerek világába. Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatika karán is látogatást tettek, ahol a diákok a 3D-s nyomtatással, lézervágás technikájával ismerkedhettek meg Molnár András dékán segítségével, valamint drónt irányíthattak. A rendezvényen, az egyetem hallgatói által készített mobil robotot is láthattak „munka közben”.

Az ArTeC robotika készletek kézhez kapása után, januárban a tanulók hozzáláthattak a robotok építéséhez, programozásához. Különböző alkotások születtek, amelyeket folyamatosan át ás újraépítgettek a diákok.

?????????????????????????????????????????????????????????????????????????? DSC_2410

 

2018. május 28-án a Robotika szakkör éves munkájáról tartottak egy összefoglalást. A tanulók lelkesen mutatták be alkotásaikat, nagy szakértelemmel magyarázták el a programjaikat, működtették az utasításokat végrehajtó robotokat, rávilágítottak a hiányosságaikra is, és megfogalmazták a jövőbeli feladataikat. Sok építő véleményt, biztatást kaptak a vendégektől.